Idén is eljött az ideje az évi 2-3-6-12 havonkénti (ex)családi összejövetelünknek. Csak pár mondat azoknak, akik nem ismerik az előzményeket. Több mint öt éve már, hogy elhunyt hites uram a herceg. Törvényes örökösének közös, kk. gyermekünket a kisherceget nevezte meg. Az előző házasságából született felnőtt utódait, mivel azokról már korábban kimerítően gondoskodott, kizárta az öröklésből. Ennek ellenére, természetesen kötelesrész jár a trónfosztottaknak, ez az egy dolog, amiben egyetértünk velük, csak az összegében nem tudunk megegyezni. Ennek megítélése van folyamatban, már jó ideje. 

Január utolsó napján került megrendezésre ez a felemelő családi összejövetel. Kint sütött a nap és csiripeltek a madarak. Bent az épületen, csak a rabláncon vezetett gyanúsítottak bilincsének a zörgése törte meg a tisztelettudó csendet. A Királyi palotába bejutni nem volt egyszerű sosem. Meg kell küzdeni a marcona lándzsás őrök hadával. Teljesen mindegy, hogy mindent kipakol az ember a zsebéből, mobil, kamrakulcs, pár arany, valahol biztosan van egy szegecs a gatyámon, a csizmámon, ami besípol. Ilyenkor jön a rend bősz őre, és végig tapiz azzal a kütyüvel, ami még hangosabban sipít, mikor megtalálj azt a fránya szegecset.  Ha ezen túl van az ember, akkor már csak a tárgyaló termet kell megtalálni, a szövevényes folyósok sűrű tengerében.

A meghallgatást most is a király egyik bírája vezette le, aki próbálta kordában tartani a jelenlevőket, és aki majd ítéletet fog hozni, valamikor, nemsokára, talán, remélem, már jó lenne.  

A trónfosztottak is megérkeztek, ők az elhunyt herceg előző házasságából született felnőtt gyermekei, Ditke (nőnemű) és Mika (hímnenű).

Kk. herceget a család fiskálisa és szerény személyem, édesanyukája (más néven) / az özvegy) képviselte.

A tárgyalás elejéről lekéstem kicsit, mert el kellett vonulnom abba a kis helységbe ahova a király is gyalog jár. Nos, nem felejtettem el otthon elintézni azt a fontos tennivalót, ez egy másik tennivaló volt, ugyanis mikor meglátom a trónfosztottakat, nem tehetek róla hányingerem lesz, és futni kell. A doktorunk szerint ez pszichés becsípődés nálam, már öt éve.

Mire a tárgyalóterembe értem, a trónfosztottak megkapták a fejmosást a Bírótól, mert nem volt nekik elég két és fél hónap arra, hogy (összesen) négy földesúri adóigazolást beszerezzenek. Furcsa, nekem elég volt két délután ahhoz, hogy négy helyről megkérjem a mienkét.

Ditke ártatlan rezgő pillákkal kitekintve a szemüvege fölött megkérdezte a bírót, hogy miért kell a hites ura adóigazolása a perhez, mert … A mondatot azonban nem tudta befejezni, mert a Bíró közölte vele, hogy

 -  Ezt írja elő a királyi törvény!- és rövidre zárta a további beszélgetést ebben a témában.

Következett az ilyenkor szokásos rutin. Fenntartják-e a peres felek a nézeteltérésüket? Fenntartottuk.

Kiderült, hogy a királyi irattárba decemberben leadott/átvett pergamenjeink elkeveredtek. Kis lemaradásban vannak a feldolgozásban, mert kevés a szolga, mondta a Bíró, és közölte, hogy biztos, ami biztos újból nyújtsuk be azokat. Csak halkan jegyzem meg, hogy az eltűnt pergamenek fele, eredeti, egyszeri, megismételni nehéz okirat, és földesúri igazolás volt. Lehet, hogy nem kell elkapkodnunk a pótlásukat, mert ha ilyen iramban haladunk a megoldás felé a trónfosztottak miatt, mint eddig, akkor valamikor 2025-ben talán kidobja majd a természet a bizonylatokat, és már tárgyalhatjuk is tovább az ügyet zökkenőmentesen.

A mostani tárgyalás is úgy kezdődött, mint korábban, mi 3-4 tőmondatban, egy-két bizonylattal, öt perc alatt cáfoltuk a korábbi állításaikat, előterjesztettük a mi állításainkat, és a trónfosztottak pedig a válaszadásaikkal kitöltötték a maradék 55 percet, a ránk szánt egy órából. Na, jó, néha a bíró is szóhoz, jutott, legalább akkor, amikor hangrögzítő dobozába diktálta a hallottakat, hogy majd írnokai azt pergamenre fektethessék.

Fiskálisunk felsorolta, hogy szerintünk, mi minden adományt/ajándékot/juttatást kapott Mika  a trónfosztott az elmúlt 15 évben az elhunyt hercegtől. Egy palotát, földbirtokot, lovakat és szekereket, és alapított neki egy vállalkozást.

Ditke nem kapott semmit sem az apukájától. Ugyanis amikor örökhagyó elvált az előző hercegnétől, az anyuka centivel kimérte a vagyont és fillérre elosztva elvitte magával mindennek a felét, fele palotát, fele kincstárt,  ja igen a neki ítélt gyereket majdnem ott felejtette, de mivel figyelmeztették, így Ditkét is elvitte magával, azután mikor a gyermek 18 éves lett, kidobta őt a palota lépcsőjére. Szóval Ditke azért sem kapott semmit az apukájától, mert egyszer, az édesanyukájának kellett volna gondoskodnia róla. Másodszor pedig, az elmúlt 21 évben néha voltak olyan napok, igaz elvétve, amikor éppen nem vitatkozott és veszekedett a herceggel, valami Ditke által felhozott korábbi sérelmen.

Bíró kérdésére, miszerint Mika szeretne-e valamit az hozzáfűzni az állításainkhoz, a válasz:

-    Teeeeeeeeermészetesen!

Hátradőltem a karosszékemen, és nyitott szemmel pihentettem az agyamat, mert tudtam, hogy ez itt sóder lesz, ezerrel.

Mika közölte, hogy soha, de soha, semmit, de semmit nem kapott a hercegtől. Mindene, amije van az csak a kétkezi munkájának a gyümölcse. A Bíró felsorolta: palota, földbirtok, lovak, szekerek, vállalkozás, kb. 6,8 millió arany értékben.

-   Mikor kezdett el ön dolgozni?  - tette fel a kérdést a meglepett Bíró. Szerintem gyors fejszámolás után kiszámolta, hogy kb. a dadusa mellén csüngve el kellett kezdenie Mikának a spórolást, hogy mindezeket megvásárolhassa magának.  

-    Már a egyetemi tanulmányaim évei alatt is dolgoztam. – jött a gyors válasz, majd a továbbiakban, mindig más és más szavakkal újból és újból nyomatékosította, hogy, mindenét a saját pénzéből vásárolta meg, természetesen.

Én meg halkan felröhögtem magamban. A trónfosztottat két egyetemről is eltanácsolták már az első két hónap után, annakidején. De csak a herceg halála óta terjeszti, hogy ő egy diplomás ember, mert addig titkolnia kellett ezt a tényt, mert apja kisebbségi komplexust gerjesztett benne. Tőlem lehet akár elől, hátul, középen dr, értelmet és jó modort nem adtak neki a diplomához, az biztos.

Szóval Mika előadta, hogy röpke 4,5 év alatt megkeresett 6,8 millió aranyat. Én mindig tudtam, hogy csoda ez a gyerek. Havi nettó 126 ezer aranyat megkeresni a ’90-es években, az nem semmi. Pláne ha az ember gyereke, minimálbérrel volt bejelentve a saját vállalkozásába. Jajderosszindulatúvagyok!

Kihagytam Mika beszédéből, kb. 151 db. „ööö” hangot a mély sóhajokat, és a, „gyakorlatilag, az úgy volt, hogy… „  mondat eleji kezdéseket. Minek ismételje magát az ember olyan sokszor, unalmassá válna a történet.

Még a fentiekhez kapcsolódva: Én már régebben ajánlottam a hercegnek, hogy el kellene logopédushoz küldeni a gyermekét, mert nem tud folyamatosan, szépen, artikuláltan beszélni. Ez egy hercegnél pedig alapkövetelmény. Belekezd egy mondatba, kicsit belassul, majd mély levegőt vesz, és egy abszolút oda nem illő más témával folytatja az elbeszélését. Kedves olvasó, ha most te is mosolyogsz, akkor te is olyan okos vagy mint én. Ugyanis rájöttél, hogy Mika nem (csak) a logopédus hiánya miatt beszél itt össze-vissza.  Hanem egy- egy mondat közepén, rájön, hogy valami árulkodó állítás csúszna ki a száján, és gyorsan témát vált, ami sokszor nem is oda illő folytatása a történet. Bízom benne, hogy ezt nem csak mi fedeztük fel a beszédében, hanem a Bíró is rájött erre.

A Bíró nagyon alapos, és türelmes (még). Megkéri Mikát, hogy szépen sorba, egyenként részletezze, hogy mi mindent vásárolt magának az adott 4.5 év alatt.(Csak megjegyzem, itt, hogy mi nem öncélúan és személyes élvezetből szeretnénk elszámoltatni a trónfosztottat, hanem azt szeretnénk bebizonyítani, hogy igen is sok mindent kapott a hercegtől, amit most letagad. Ha sikerül bebizonyítanunk ezeket az összegeket, akkor ennyivel kevesebb összeg jár majd neki, a hagyatékból, köteles rész címen, és ennyivel nagyobb százalékban teljesül az örökhagyó végakarata a kisherceg irányába.)

-    Mackófalva, Mese utca 33.sz alatti palotát a saját keresetemből vásároltam 4 millió aranyért, az, hogy szeretett édesapám a herceg ott volt a megvásárlásánál, nem azt jelenti, hogy ő fizette ki. Velem nagyon jó viszonyban volt az édesapám, nagyon-nagyon szeretett engem, ami az özvegyet mindig is sértette.

-     Mackófalva, Mese utca 35.sz alatti birtokot is a saját keresetemből vásároltam. Természetesen. - Itt hosszasan ecsetelte, hogy hogyan tudta meg, hogy van egy eladó földbirtok, a saját palotája mellett, ki mikor milyen pergameneket töltött ki, a megvásárlás érdekében, sóder, sóder, sóder. 

A bíró szerencsére közbeszól, mert már csak egy kis víz, és cement kellene és építkezhetnénk a sok sóderből.

-    Mennyiért vásárolta meg a birtokot?

Mély csend. Na most megint nem rosszindulatból mondom, de én fel tudom sorolni, hogy az elmúlt 5 évben, melyik lábbelimet mennyiért vásároltam meg és hol. Szóval csak azt akarom mondani, hogy az embergyermeke, életében hány birtokot vásárol meg? Átlagemberekről van itt szó, és nem, mondjuk egy Hajdú Péterről vagy egy Sobri Norbiról, akik esetleg havonta új palotákat vásárolnak maguknak. Azt a pár palotavételárat, pláne, ha keményen megdolgozott érte az ember, szerintem, álmából felrázva is tudnia kellene, de legalább is nagyságrendileg.

-     Háááááát most fejből nem tudom. Hááát olyan 3,5 millió aranyért vásároltam meg, természetesen a saját pénzemből. Itt el kell mondanom, hogy mindenki lássa milyen is volt velem szemben a gonosz apám mindig, ugyanis felajánlotta, hogy csak akkor ad rá aranyat, ha a birtok fele az ő nevén lesz. De mivel nem lett a birtok fele az ö nevén, ez is azt bizonyítja, hogy nem adott rá aranyat.

Korábban kifelejtettem az elbeszélésből, hogy, Mika korábban, még a herceg életében, az adományok megkapása után, végrendeleteteket írt, amikben édesapját a herceget jelölte meg örökösének. Azért jelölte meg az édesapját örököseként, mert az ingatlanai és egyéb ingóságainak megszerzésében édesapja, a herceg nyújtott segítséget neki. És itt nem csak buksi simogatásra gondolt a segítségnyújtás kifejezésnél, mikor ezeket megfogalmazta. 

Csak még megjegyzem, hogy mikor a két darab végrendelet másolatát megmutattuk a trónfosztottnak egy korábbi tárgyaláson, akkorára tágultak a pupillái, mintha Snnop Dogg egész éves mariskás cigi adagját egy pillanat alatt elszívta volna. Természetesen, pár pillanat múlva már közölte is velünk a rossz hírt, miszerint ezek a végrendeletek, jó minőségű hamisítványok, és nem ő írta őket.  Azonban van egy még rosszabb hírem Mikának. Egy írásszakértőnek, elég öt perc, hogy megállapítsa ki írta a végrendeletet. Na jó legyen tíz perc, és akkor még egy vicces cigi is belefér a szakértési időbe.

-    1298-ban vásárolt egy palotás birtokot 4 millió aranyért. 1299-ben pedig megvásárolta a palota melletti üres birtokot 3,5 millió aranyért?!  – kérdezte kicsit értetlenül a Bíró.

-   Háááááááááááát azért közte eltelt egy kis idő! De lehet, hogy 4 millió volt, valami 500.000 arany előleg is volt, azért akkoriban az 500.000 arany nem annyi volt mint most. Mindegy, írjuk be 4 millió aranyat. – jött az át nem gondolt válasz Mikától.

-   Szóval 4 millió aranyért vett egy palotás birtokot, és az üres birtokot is annyiért vette? –kérdezi tagoltan és lassan a Bíró.

-   Nem, az a palota a telekkel együtt. – jön a még butább válasz.

-   AZ ÜRES BIRTOK MENNYIBE KERÜLT? – kiáltott fel egyszerre a Bíró és a fiskálisunk is.

-   Jaaaaaaaaaaaaaa!  Háááát az talán 500.000 arany volt, de benne van a pergamenekben. Annyi, ami abba bele van írva. A pergamenekben minden benne van. A pergamenek persze nincsenek nálam. Én keresetem őket, de nem találtam a palotámban. De a földbirtokosi hivatalból ki tudom, kérni mert én vagyok a birtok egyedüli tulajdonosa, mert én fizettem ki. Természetesen.

Én csak hallgattam ezeket a magasröptű párbeszédeket, és kitaláltam közben, hogy a következő tárgyalási napra, hozok magamnak egy kispárnát a fenekem alá, mert nagyon kemény a karosszékem.

-   A kft? – kérdezi a Bíró.

-   A Kft., tehát a Kft., gyakorlatilag, az úgy volt, hogy… Ezt sem értem itt az ellenkeresetben, komolytalannak tűnik nekem, hogy Kft-t ajándékozni, én ilyenről még nem hallottam. – mondta Mika és közben jóízűen nevetett.

Örültünk, hogy pár pillanatra mosolyt tudtunk fakasztani Mika orcájára, mert bután értelmezte a keresetben általunk leírtakat.

-   A kft.-t fele-fele arányban alapítottuk a herceggel, én fizettem be a saját törzstőke részemet, természetesen a saját aranyaimból. – miközben az utolsó szavakat mondta, felém fordult, és kaptam még egy, széles mosolyt tőle.

Én is mosolyogtam, mert ő még azt nem tudta, hogy én már ekkor tudtam, hogy ő nem pénzt tett be alapításkor a vállalkozásba, hanem azt a lovas-szerkeret vitte be apportként, amit az apukájától kapott 20 éves korában. De ez majd egy következő történet lesz.

-   Ja, és még annyit had jegyezzek, meg, hogy a lovaimat és a szekereimet is én vásároltam a saját pénzemből, természetesen. Nem tudom, hogy a rongybabám, a háromkerekűm, a pónilovam, ez is beleszámít a hagyatékba?  Ezek régen voltak, és kis értékűek. – mondta elégedett mosollyal az arcán Mika.

Örültünk, hogy a teremben legalább egy valaki elégedett volt.

-   Ja és még valami. Tehát … gyakorlatilag, …. itt az én magánvagyonomat feszegető kérdések…  ezt külön szeretném,hogy ha szankció érné, mert az, hogy az özvegy több millió aranyat kapott rendelkezéssel, a herceg halálakor, erről szó nincsen sehol, … és óriási vagyon, van azon az oldalon!

Senki nem reagált a fenti bejelentésére. A Bíró harmadszor is nekifutott, hogy a korábban hallottakat, a hangrögzítő dobozába diktálja.

-   Ja és még valami, az összeg, amit édesnővérem, Ditke kapott az apánktól, az is régen volt, és kis összeg volt. – hadarja Mika.

Ez a bejelentés örömmel töltött el minket, mert eddig ezt Ditke tagadta.

A Bíró nem adta fel a harcot, negyedszer is nekifutott, és végre sikerült a hangrögzítőbe mondania az eddig elhangzottakat.

Fiskálisom kér, és kap szót a Bírótól.

-   Szeretnénk a Tisztelt Királyi Bíróság tudomására hozni, hogy véleményünk szerint a trónfosztott Mika, az említett 4,5 év alatt nem kereshetett 6,8 millió aranyat. Az említett időszak legnagyobb átlagkeresete még 1299-ben is csak 66.000 arany volt, nem beszélve a korábbi évek még alacsonyabb összegéről. Továbbá bejelentjük, hogy a következő tárgyalási napon majd, tanúk beidézésével is szeretnénk korábbi állításainkat bizonyítani.

A bíró rögzítette a hallottakat, és mély sóhaj után szerette volna végre kihirdeti a következő tárgyalási napot.

Az eddig csendben ücsörgő Ditke azonban jelezte, hogy mondanivalója van.

-   Én, a trónfosztott Ditke nyilatkozatot teszek…  -hatalmas sóhajtás után folytatja -  , hogy 1291-ben valóban kaptam apámtól 23.000 aranyat, egy szomszédos birtok megvásárlására. De mivel ez régen volt, és kis összeg, így ennek itt és most nincs jelentősége.

Csak halkan jegyzem meg, hogy a Ditke által 1291-ben kapott 23.000 aranyból, akkor, Bubukafalván egy 475 m2-es birtokot vásárolt magának, a már meglevő birtoka mellé. Ma ez a birtokrész több mint 1 millió aranyat ér.  Ugye, hogy milyen relatív dolog 23.000 arany? Ma elmegyünk a piacra, és lehet, hogy kevés a hétvégi lakomához szükséges vadkan megvásárlására, akkor meg egy birtokot kapott érte az emberfialánya.

Egyébként, Istenem, köszönöm! Öt év kellett, hogy elteljen, ahhoz, hogy ezt a bejelentést végre hallhassuk Ditkétől. Eddig a gyermekei életére is megesküdött (remélem, azért jól vannak a kölykök), hogy soha nem kapott a hercegtől, még egy fillért sem. Most számolgatok...1….5…, igen, akkor még hat év és Mika is bevallja majd, talán, hogy miket kapott az édesapjától.  Ha lassan is, de haladunk!

Bíró rögzítette a hallottakat, és szerette volna kihirdetni a következő tárgyalási napot, de nem jött neki össze, ugyanis Ditke, újból szót kért.

-   Én a magam részéről úgy döntöttem, hogy szeretnék megegyezni, mivel 5 éve húzódik ez az ügy, naaagyon türelmesen vártam, hogy az özvegy, -  jelentőség teljesen rám néz-  a saját érdekeit érvényesítse  a saját perééében. Ő rengeteg aranyat kapott a hercegtől kincstári rendelkezéssel. Éééééén a kis saját kötelesrészemet szeretném most már megkapni , - nagyon csúnyán néz rám a szemüvege felett-  Ha lehet akkor én kiszállnék ebből a … Bírósági tárgyalásból, ha ki tudjuk számolni a saját köteles részemet. Én három gyermeket nevelek az uradalmamban, és nagyon-nagyon szeretnék megegyezni már.

A Bíró közölte Ditkével, hogy ha a kk.herceg nem köt vele egyezséget, akkor nincs kiszállás. Mivel a paloták értékén nem tudunk megegyezni, meg kell várni a szakértői eredményt.

-   Arról volt szó, hogy a mai tárgyalási napra meg lesz az új értékbecslés! – nekem címezte a szavait, mintha én tehetnék róla, hogy nem jött ki a szakértő szolga, szakérteni a palotánkhoz.

-    Nem tudtam szakértőt kirendelni, mert az esetleges ktg. mentességhez szükséges bizonylatokat, még a mostani tárgyalásra sem hozta be sem ön, sem a testvéröccse. – jött a gyors és visszakézből jövő válasz a Bírótól.

Itt megint pár információra szükség lehet, hogy a továbbiak érthetőek legyenek. A trónfosztottak, ezt a pert, úgy indították, hogy perelnek, mert jár nekik a kötelesrész. Ezen kívül pár, a perben levő palota értékét kicsit megemelték keresetükben, mert megtehették. A legutóbbi tárgyaláson a Bíró megkérdezte tőlük, hogy az újabb keresetükben, miért lettek a paloták árai még magasabbak, mint a 4 évvel ezelőtti keresetükben. Válasz helyett volt egy kis hebegés és habogás. A Bíró részletes indoklást kért tőlük. Ekkor azt mondták, hogy véletlenül rosszul írták be az értékeket a keresetükbe, szóval csak a libatoll töltőtoll volt a hibás, és ezt eddig nem vették észre az elmúlt négy évben. (kettőjüknek három diplomájuk van összesen, állítóag) De a legnagyobb értékű palotánál fenntartják a keresetüket. Szerintük az a palota nem annyit ér, mint amennyi összegre azt korábban a királyság erre szakosodott ingatlan értékelő szolgái felértékelték, hanem annak több mint háromszorosát éri. Egyszóval ennek a palotának az értékbecslésére várunk már egy ideje, de azért el-el ütjük az időt a köztes tárgyalási napokon is, mindig valami érdekes dologgal.

-    Levelet küldtem galambpostával a fiskálisnak és az özvegynek is, - mondja Ditke. Majd, jelentőség teljesen rám nézett a szemüvege felett  -  hogy a korábbi adatokból én kiszámoltam magamnak, hogy mennyi jár, és én annyit akarok megkapni, plusz a kamatokat, a kamatos kamatokat. A kamatos, kamatos, kamatokat.

-   Megkívánnak egyezni a felperessel? – kérdezett minket a bíró.

-   Nem kívánunk megegyezni, mivel az összeg még mindig jóval magasabb, mint ami szerintük járna a trónfosztottnak.  A Királyvár, Gyémánt utcai ház értékét Ditke továbbra is 40 millió aranyban jelölte meg a számításaiban – hangzott fiskálisunk rövid, de határozott válasza.

-   Nem igaz, nem igaz. Most mondja meg Bíró úr. – Ditke hangja kicsit megemelkedett – melyik összeg jár nekem, amit én kiszámoltam, -Ditke már kapkodja a levegőt, és egy ér elkezd dagadni a halántékánál -  mert a királyi jog szerint annyi jár nekem!  Vagy az jár, amit a gonosz özvegy, az ő önös érdeke alapján szeretne nekem adni? Kérem, mondja meg nekem!!

-   Az ön számításában a Gyémánt utcai palota 40 millió aranyban lett megjelölve megint, - mondja szép halkan és tagoltan a Bíró, hogy még Ditke is megértse a problémát.

-    Igen, igen, igen, mert mint tudjuk a régi érték egy nagyon, de nagyon-nagyon kicsike érték, és majd ha felértékelik, akkor majd nagyon, nagy lesz, akkor majd 40 millióra lesz felértékelve, és akkor jó lesz a számításom. – Hadarta el Ditke, öt másodperc alatt a fentieket, szinte megfulladt a mondat végére.

-   Azt, hogy mekkora értékre fogják felértékelni, azt még én sem tudhatom. Azt csak Önök állítják, hogy 40 milliót fog érni, a kk.testvérük ezt vitatja. Erre kellene az értékbecslés. –mondta nagyon higgadtan a Bíró, remélve, hogy erre a témára a mai napon végre pont kerül.

Már zúgott a fejem, a sok sületlenségtől, és úgy érzem, hogy megint ki kellene mennem a mosdóba, mikor Mika egy újabb érdekes kérdéssel jött elő.

-   Kuc-kuc-kuc, - köhögött jelentőség teljesen, mielőtt folytatta volna a mondani valóját. Két tenyerét az asztalra fektette, karjait megfeszítette és belekezdett. - Nekem is lenne egy kérdésem még ...  –  önelégülten rám nézett  -   Szeretnék egy dolgot megkérdezni, mert ezzel én jogilag nem vagyok  tisztában.

Van valami a jog világában amit ő nem ért? Amikor fejből vágja a paragrafus számokat és a bekezdéseit, amik miatt engem majd el lehet ítélni, és tömlöcbe lehet vetni a későbbiekben?

-   …  hogy a Gyémánt utcai palota addig átírható-e a kk. testvéröcsém nevére, amíg ez az egész örökség tárgyalás, nincs lezárva. Tehát azt át lehet írni? Ugyanis át van írva! – mondja diadalittasan.

Senkit nem érdekelt ez a nagy bejelentés, én ezt már négy éve tudtam, hogy minden át lett írva gyermekem nevére, az átírásért járó illeték aranyakat is leróttam már a király kincstárába. Ditke csak bámult kifelé a fejéből, a szemüvege mögül, fiskálisunknak sem volt új a hír, mivel ügyvédként, ő tényleg ismeri a jogot. A Bíró adta meg a végső döfést a trónfosztottnak.

-   Ez a bírósági per itt, az önök kötelesrész igénye miatt, nem a hagyaték felosztása miatt folyik.

-   De hát a per még nincs lezárva – kapcsolódik be a beszélgetésbe a felébredt Ditke.

-   A korábbi bírói jogerős határozattal, már négy évvel ezelőtt az egész hagyatékot átadtuk a kk. hercegnek.       A tárgyalást berekesztem, új tárgyalási nap… - a Bíró a mondatot nem tudta befejezni.

-  Én csak annyit kérdeznék még ezzel kapcsolatban, - mély levegőt vesz Mika - hogy mert most gyakorlatilag megint a kk. öcsém miatt húzódik az ügy, - gúnyos hangon folytatja - gyakorlatilag az ő „állítólagosan” leadott pergamenjei nincsenek itt...

-.   HÁÁT, ÍGY, EZT, AZÉRT, NEM MONDANÁM! – emeli fel a hangját a Bíró. – Ön a ktg mentességi kérelmei egy részét most a tárgyaláson adta le. Nagy nehezen….

A Bíró végre újból szóhoz jutott és kihirdette, hogy a mai tárgyalásnak vége, és közölte a tárgyalás következő új időpontját.

Csend volt. Nagy csend.

A csendet Mika törte meg, hirtelen felindulásból elkövetett megszólalásával.

-   Meg hogy ha már itt tanúkat hívunk úgy is be, én kezdeményezném a Gyémánt utcai palota adásvételi szerződésével kapcsolatban, hogy - hatalmas felsőbbrendű sóhajtás- hogy be kéne a tanúkat hívni.  Mert itt az eladó félnek van egy fiskálistól származó okirata és egy másik fiskálisnak a … hogy ez az adásvétel ez színlelt szerződés volt.  A Gyémántpalota fele a Nagyszüleink tulajdona volt, és az özvegy színlelt szerződéssel írta át kk. herceg tulajdonába, az ő tudtuk nélkül. Sőt még meg is fenyítette őket, hogyha erről a galádságról bárkinek beszélnek, akkor a Keleti parti és a Nyugati parti boszorkány testvéreit is ide fogja hívni.  Ennek kellene utána nézni akkor véleményem szerint, mert ez már lehet, hogy már nem Ptk-s  hanem Btk-s ügy! 

Megfagyott a levegő a teremben egy pillanatra. Mika arca sugárzott az örömtől. Ditke laposan és sunyin pislogott a szemüvege mögül. Fiskálisom meredten nézett rám. Nekem speciel melegem volt, de tudom, hogy csak a korai klimaxom miatt. Én már négy éve vártam erre a bejelentésre Mikától, és mivel türelmes voltam, be is jött. A Bíró szemrebbenés nélkül közölte, hogy a következő tárgyalási napig nyújtsanak be keresetet ez ügyben a trónfosztottak, tárgyalás lezárva, áprilisban folytatjuk!

Egyébként szerintem is BTK-s már ez az ügy. Boszorkányok Találkozója Kezdődik. Este küldök is egy postagalambot a tesóknak, hogy izzítsák a seprűket, és induljanak.

X X X

Remélem tetszett a kis szösszenetem, ha igen, akkor áprilisban folytatom.

Ez egy kitalált történet, az írói fantáziám szüleménye, itt-ott kis vicces elemekkel. Szeretném ki hangsúlyozni, hogy amennyiben bárki, bármilyen hasonlóságot vél felfedezni kis művem és a valóság között, az csak a véletlen műve lehet.