December 24.

 Már sötét volt mikor alaposan felöltözve, bebugyolálva végre elindulunk a nagyszülőkhöz. Kint hullott a hó, és nem is volt olyan hideg, ami indokolta volna azt a sok-sok ruharéteget, amit Anycó ránk erőltetett. A szánkót is vittük magunkkal, mivel Api megígérte, hogy majd húz minket.

Nagyon szép volt minden odakint. Hullt a hó, és hóesésben a hangok is mások voltak. Szinte hallottam a hó hullását, a lehullott hó pedig ropogott a lábunk alatt. A környék kutyái ugattak. Az utcai lámpák kis fémtányérjuk alól tompán, de melegen világítottak meg minket. Minden ház kéményéből vastag füstoszlop szállt fel, és a hóeséssel vegyülve nagyon jó illata volt. A szomszédház ablakán bekukucskáltam és láttam a szépen feldíszített karácsonyfát. Azon gondolkodtam, hogy vajon hozzánk mikor érkezik meg majd a Jézuska a karácsonyfával.

Feltelepedtünk a szánkóra, és Api elkezdett minket húzni a kihalt utca közepén. Száguldottunk a szűz hóban. Húgi nagyokat kacagott, Anycó méltatlankodott, hogy ő nem tud olyan gyorsan menni, mert elejti a süteményes tálcát, azért pedig nagy kár lenne. Api kicsit visszavett a lendületből, és így ballagtunk tovább.

Egyszer csak Api felkiáltott, hogy otthon felejtette a kesztyűjét, vissza kell mennie érte, és már indult is vissza.  Mit tehetünk, nem lenne jó, ha megfázna a kesztyűje nélkül, mi hárman addig folytattuk utunkat. Viszont most nekem kellett a hugicámat húzni a szánkón, mivel Anycó keze tele volt szatyrokkal és a tálca sütivel. Megerőltettem magam és szélsebesen szaladva húztam őt a szánkóval.  Nagyon élvezte, hangosan kacagott, és kiabált „gyorsabban! gyorsabban!” . Kicsit elfáradtam, és Anycót is be kellett várni, így hugi mellé ültem a szánkóra, és gyúrtam neki egy nagy hógolyót. Miközben pihentem, az jutott eszembe, hogy Api már öregszik, mert múlt évben a sapkáját felejtette otthon mikor a nagyiékhoz indultunk.

Nagyiéknál már mindenki ott volt, mire odaértünk. A pici konyhában és szobában ott nyüzsgött az egész nagycsalád. Mi gyerekek megrohamoztuk a karácsonyfát, amire nagypapa éppen akkor kezdte felcsíptetni a meggyújtott gyertyákat. Ez a fa volt minden évben a legszebb karácsonyfa. Sok ismerős dísz, a szaloncukrok, a habkarikák, a vékonyka ezüst boák és a tetején a csúcsdísz csodálatosan díszítette a fát. A kedvenceim a színes vékony üvegből készült angyalka és a piros-kalapos fehér-pöttyös gomba. A hatalmas hangzavarban, amit mi öten, a gyerekek csináltunk, a felnőttek alig hallották a saját hangjukat is. Nagymama ekkor bement a kamrába, és kihozta a nap egyik fénypontját, a felszeletelt mákos és diós kalácsot nekünk, gyerekeknek, hogy amíg eszünk, addig is csendben leszünk kicsit. A felnőttek is jókedvűen beszélgettek, koccintgattak egymással. Hamarosan mindenki megkapta az ajándékait is, amik már ott voltak a fa alatt. A hangzavar csak egyre nőtt és nőtt. A felnőttek próbáltak minket a konyhába kiterelni, hogy vacsorázzunk, de mivel a töltött káposzta és a sült hal, nem tudta felvenni a versenyt a süteményekkel, amiket fergeteges gyorsasággal tömtünk magunkba, a vacsora elmaradt, részünkről. A felnőttek is hangoskodtak vacsorázás közben. Elmesélésre kerültek, a korábbi évek vicces családi történései, amiken mint korábban is most is mindenki könnycsordulásig nevetett, kacagott, röhögött. Fantasztikusan éreztük magunkat. Nehezen sikerült minket rávenni, hogy lassan haza kellene mennünk. A nagy családi búcsúpuszilkodás után mindenki hazafelé vette az útját. 

Még mindig hullott a hó, de úgy mintha nem is akarná sosem abbahagyni.  Api húzott minket a szánkón, most nem rohant, hanem szépen lassan komótosan húzott minket. Kicsit el is szundikáltunk a szánkón, mire hazaértünk.

Hazaérkezéskor volt ám nagy meglepetés, ugyanis a Jézuska kileste, hogy mikor nem vagyunk otthon, és amíg mi a Nagymamáéknál voltunk, nekünk is elhozta a várva várt karácsonyfát. Ott állt a fa az ablaknál, csodásan feldíszítve. Minden kedvenc díszem rajta volt, amiket a korábbi években már megcsodáltam, a vicces üveg hóembernek, még mindig törött a répa orra. Ennek a Jézuskának nehéz dolga lehet minden évben, mert fejben kell tartania, hogy melyik karácsonyfát kihez kell vinnie. A fa melletti fotelen észrevettem Api kesztyűjét. Te jó ég, gondoltam magamban, tényleg öregszik szegény, mert a kesztyűjéért jött vissza, és mégis itthon hagyta. De nem gondolkoztam a történteken sokáig, mert már nagyon késő volt, és várt az én jó meleg ágyikóm. Kint hullott a hó, hiszen Karácsony volt.

December 25.

Már sötét van, pedig még csak délután van, három óra múlt. Hamarosan megérkeznek a nagyszülők és a többi családtag is, hogy a karácsonyt együtt ünnepelhessük. A lakás ünnepi díszben, az asztal megterítve. A konyhában és a kamrában már ott a sok finom étel, amiket az ünnepi alkalomra készítettem. Egy utolsó igazítás az ajtódíszen és behozom a pezsgős poharakat. Végig simítom kezemmel az ünnepi abroszt. Az adventi koszorú lángja és a fán levő kis fehér izzók szépen megvilágítják a szobát. A komódon a külön szaloncukor Nagyapának, mandarin, narancs és banán az üvegtálon, a tálcákon a sütemények. A sok ajándék a fa alatt sorakozik, szépen becsomagolva várják gazdáikat.

Mindenki megérkezett, tele lett a nagyszoba, mikor túl vagyunk az üdvözléseken lassan elkezdem az ételeket, italokat behordani az asztalra, ami hamarosan terülj-terülj asztalkává változik. A hangzavar egyre növekszik. Férjemet és engem is kérdésekkel ostromolnak, szép sorban próbálunk mindenkivel pár szót váltani, már mindenki nagyon várja a nagy pillanatot. Azonban mindenkinek várnia kell még kicsit.

Nagyapa áll először a fa mellé, és halkan elkezdi énekelni a mennyből az angyal kezdetű dalt. Szép sorban csatlakozunk mellé, a végén már együtt énekeljük az utolsó strófákat. Elmondjuk az imádságot, majd Nagyapa latinul imádkozik, és megemlékezünk azokról is akik már nincsenek itt velünk. Majd elkezdődik az ajándékok átadása, mindenki vidáman bontogatja az ajándékát, és lesi, hogy az ő általa adott ajándéknak, hogyan örülnek a többiek. Elkezdünk enni, mindenki vidáman ül asztalhoz, elkezdődnek a véget nem érő élcelődések, viccek, és egyéb családi történetek mesélése. Meghallgatjuk 101. alkalommal is, hogy Nagyapa mit kapott ajándékba 1917-ben, és, hogy Apa ajándékmackóját miből varrta Nagymama 1943-ban. Jó ezeket a történeteket újból és újból hallani.

Hangokat hallok az emeletről, így elindulok felfelé. Mire visszatérek az emeletről, már mindenki a lépcső aljában vár minket. Karomban a kisfiam, aki most ébredt fel a délutáni szunyókálásból. Bemegyünk a nappaliba, kisbabám tágra nyílt szemekkel nézi ezt a sok embert, aki részben, csak az ő kedvéért van most itt. Semmi nyűgösködés, vagy hiszti nincs. Néhányan még egy halvány mosolyt is kapnak tőle, mikor megsimizik az arcocskáját. Kisfiam első karácsonya ez, még nincs három hónapos sem, de már elbűvölten nézi az a csillogó-villogó valamit a szoba sarkában. Keze-lába egyszerre mozdul, hogy elkaphassa valamelyik csillogó csodát. Így csak oda viszem a fa mellé, és látni rajta, hogy nagyon a bűvöletébe került ennek a szép valaminek. Gyönyörű a karácsonyfánk. Kicsi és nagy ezüst gömbök, amik ezer irányba tükrözi vissza a fehér égők apró fényeit. A csúcsdíszünk egy egyszerű angyalka, aki már több nemzedéket kiszolgált. A sok ezüst dió és arany alma dísz, szépen megbújik a fenyő dús ágai közt. A vastag piros girland körbe tekerődzik a fán a tetejétől az aljáig.

Kinn elkezd szállingózni a hó. Kézről kézre jár kisbabám, mindenki ezerszer meg még ezerszer szeretné őt megpuszilgatni, megölelni. Mindenki az új jövevény bűvöletében létezik, hiszen mostantól ő a mi legnagyobb, egy életre szóló ajándékunk.

December 26.

Mindenhol zöld csempe, halványzöld. Hasonló zöldes a színe, mint ami a fürdőszobánkban is van. Régen sokszor vitáztunk a férjemmel viccből, hogy halványzöld, vagy halvány keki színe van-e a csempének. Mintha uszodában lennénk, mindenhol csempe, hatalmas üveg ablakok, és automata üvegajtók, zöldruhás emberkék futkosnak, rohangálnak körülöttünk. Lépcsőn fel, lépcsőn le, üvegajtón keresztül. Mindenkinek dolga van, mindenki siet valahova. Nem, ez nem egy uszoda. Ez egy kórház. Ez egy kardiológiai központ. Még a neve is ronda. Nem, ez nem egy uszoda, hiszen itt hideg van, nagyon hideg. Nem értem, hogy más miért nem fázik, az a nővérke is csak egy szál zöld köpenyben van. Megyünk emeletről emeletre, jobbra-balra. Olyan feliratok vannak, amiket még kiolvasni sem igen tudok, de valahova ide kell jönnünk.

Az egyik pultnál levő nővérke megszán minket, látja, hogy nagyon elveszettnek nézünk ki. Eldadogom, hogy miért vagyunk itt. Végignéz rajtunk, majd közli, hogy rögtön jön a főorvos, és a továbbiakat majd ő mondja el, addig üljük le, és ő addig hoz nekünk valamit. Kávét, forró csokit, mit szeretnénk? Pocsék íze van annak a valaminek, amit hoz, és hideg is. Ez minden, csak nem forró! Megérkezik a főorvos, első kérdése, hogy mennyi idős a kisnagyfiam, mikor közlöm, hogy tíz éves, akkor megkéri az ügyeletes nővérkét, hogy foglalkozzon vele, addig, amíg mi bent leszünk a kórteremben.

Megyünk jobbra-balra, egy szobában beöltözünk, köpeny, sapka, lábvédő, minden zöld! Már jojózik a szemem tőle. Egy hatalmas kórteremben vagyunk. 8-10 ágy van benn, minden ágy mellett annyi gép és monitor és egyéb műszer van, hogy megszámolni sem tudom. A gépek kattognak, pittyegneg, csipognak, és néha sípolnak. Ilyenkor az itt levő nővérek és orvosok oda rohan a sípoló ágyhoz, összehúzzák a függönyt, és valamit csinálnak a függöny mögött. Nem akarom tudni, hogy mit csinálnak! A főorvos odavezet egy ágyhoz az ablak mellett.  Igen, itt fekszik.

Nincs még két órája sem, mikor még a reggeli forró kakaónkat kortyoltuk mindhárman otthon, a karácsonyfánk mellett a jó meleg szobában. Jókat nevetgéltünk, hogy mennyi zsetont nyert el tőlem az előző esti pókerpartin. Kisnagyfiúnkat csak két napja tanítottuk meg játszani, de már ő is profin tudott játszani az ördög bibliájával. Jóízűen megreggeliztünk, összekészülődtünk, és vidáman útnak indultunk a rokonokhoz, kocsival. Utána pedig. Utána pedig…megállt a kocsi…valaki hívta a mentőket…ott feküdt az úttest közepén…hat orvos próbált segíteni…több mint hét perc…újraélesztés…elszáguldott a mentő. Igen, most itt fekszik, csak fekszik.

Az orvos közben beszél, mondja, mondja, mondja, én pedig csak azt érzem, hogy fázok, nagyon fázok, itt biztosan nem fűtenek. Ott egy radiátor az ágy mellett, mindjárt odamegyek és feltekerem a fűtésszabályozó gombját, mert meglehet fagyni ebben a kórteremben! Az orvos csak beszél, szavakat hallok, amiket nem értek, vagy csak nem akarom megérteni!  Cardioplegia…40-es cukorszint…több mint hét perc…az újraélesztés sikerült, de …hirtelen szívhalál…ha csak öt perc lett volna…mindent megtettünk…mélyaltatásban tartjuk…több mint hét perc…a CT negatív…több mint hét perc…ő már csak a teste…hét perc…hét perc…hét perc...asszonyom, hallja amit mondok…asszonyom, hallja amit mondok…asszonyom jól érzi magát…asszonyom…valaki jöjjön ide segíteni!

Egy fenyőfa áll a kórterem sarkában az ablak előtt, kicsi és nagy ezüst gömbökkel, egy törött orrú hóember és egy piros sapkás fehér-pöttyös üveg gomba is van raja, vastag piros girland körbe tekerődzik rajta a tetejétől az aljáig, angyalkás a csúcsdísze, és egy csiptetős gyertyatartóban egy szál gyertya ég. Kint elkezd hullani a hó. Karácsony van.